2022. jan 05.

Januári zeneajánló

írta: Deles
Januári zeneajánló

Komolyzene kezdőknek - Duo Varadiensis

Eljött az új év és ismét kellemes dalokat hallhattok tőlünk. Ezúttal viszont szerettük volna komolyra venni a témát. Most a fafúvós hangszerek, a csembaló és a hegedű kapja a legnagyobb szerepet, mert igazi klasszikusokat hoztunk nektek. Reméljük elnyeri majd tetszéseteket.

Ezúton is kívánunk sikerekben gazdag, boldog új évet és ha csupán kikapcsolódásra vágytok, hallgassátok meg a következő zenéket!

 

  1. Hét - Vivaldi

Vivaldinak nehezen indult az élete. Nem elég, hogy koraszülött volt, az egészségügyi problémái az egész életét végigkísérték. Első zene óráit az apjától vette, magán úton pappá vált, ebből egy árvaház zenetanárává avanzsált. 

Mivel ebben a hónapban több alkalommal is hallhattok Vivaldi szerzeményt, inkább A négy évszakról szeretnék néhány érdekességet mondani. Valószínűleg ez az első és egyetlen műve, ami ha manapság meghalljuk a nevét, eszünkbe jut. Mégis többszáz műve van és a maga korában inkább az operáival robbant be a köztudatba.

  • A négy évszak a “programzene” egyik első képviselője
  • Csak 1926 óta hallhatjuk koncerteken, mivel addig egy torinói kolostorban porosodott Vivaldi megannyi egyéb szerzeményeivel együtt
  • Az egyik legismertebb komolyzenei “sláger”
  • 4 hegedűversenyből áll, összesen 12 tételes.
  • Az eredeti kották 1725-ben Amszterdamban kerültek kiadásra “A harmónia és a találékonyság erőpróbája címmel”

Fogadjátok tőlünk szeretettel Vivaldi: Tél első (allegro) tételét!

 

  1. Hét - Telemann

Georg Philipp Telemann minden idők egyik legnagyobb életművével rendelkező német barokk zeneszerzője. Alkotásainak száma meghaladja a 3000-et. Azt már kevesen tudják, hogy Bach csak azért kaphatta meg 1723-ban a lipcsei kántori állást, mert ő nem vállalta el. Bachhal ettől függetlenül annyira jó viszonyt ápolt, hogy annak második fiának nem csak a keresztapja, de a kis Carl még a Philipp nevet is örökölte tőle.

Arányaiban sajnos kevesebb műve maradt fenn, mint Bachnak, de valójában többet írt, mint Bach és Händel együttesen. Alkotásait TWV (azaz Telemann Werke Verzeichnis) számmal jelölik. A zenetörténészek szerint rendkívül szellemes ember lehetett (erre utal az iskolamesterek részeges életvitelét kifigurázó Iskolamester kantáta és az, hogy Gulliver szvit kéziratán a törpék szólamát sokkal kisebb méretben írta a többihez képest).

Hallgassátok hát Telemann G-dúr hegedűversenyének III. tételét!

 

  1. Hét - Bach

Johann Sebastian Bach! Fontos kiemelni mindkét keresztnevét, mivel mind az öt bátyját Johannak nevezték el, a két húga közül az egyik pedig Johanna lett Ráadásul 20 gyereke közül 6 fia Johann, két lánya Johanna és van egy festő unokája, aki szintén a Johann Sebastian nevet kapta.

Valószínűleg most mindenki előtt ott lebeg egy kép a kövér, parókás Bachról (lehetőleg sok-sok parókás mása között) és azt gondolja, kösz inkább nem, hallottam már róla eleget – úgyhogy most olyan dolgokat szedtem össze róla, amit biztosan nem hallottatok még.

  • 1716-ban a weimari herceg 4 hetes szobafogságra ítélte, mert elfogadott egy előnyösebb állásajánlatot az előtt, hogy felmondott volna, a herceg meg nem akarta elengedni.
  • 1717-ben megmérkőzött volna a kor legnevesebb francia orgonistájával, de amikor elkezdte bemelegíteni az ujjait, ellenfele megfutamodott
  • Már Bach korában is szokás volt önéletrajzot, motivációs levelet írni, amikor jelentkeztek egy állásra. Amikor Bach megunta a kisvárosi életet, megírta a Brandenburgi verseny című koncertsorozatát és azzal pályázott a brandenburgi őrgrófnál.

Ezzel a művével, pontosabban az első F-dúr verseny II. tételével készültünk nektek.

 

  1. Hét - Händel

"Az oratórium mestere", aki titokban padlásra csempészett hangszereken tanulta tudományát, hiába volt német születésű, az angolok nemzeti zeneszerzőjüknek tartják.

Georg Friedrich Händel Hannoverben volt udvari zeneszerző, megbecsülték és mégis az éj leple alatt Londonba szökött, hogy aztán évekkel később amikor a hannoveri választófejedelmet angol királlyá koronázzák gondja legyen kibékíteni régi-új főnökét.

Londonban hatalmas sikereket ért el és hamar állampolgárságot is kapott. Igazi világsztárrá vált, aki megtehette, hogy Olaszországból válogat énekeseket magának és élvonalbeli zenészeket szerződtet maga mellé. Így hogy meg volt teremtve az ideális környezet, rengeteg olasz stílusú operát írt, majd amikor eltávolodott az opera műfajától, sikeresen áttérhetett az oratóriumokhoz.

Élete végére a rengeteg szemműtét ellenére megvakult, így már nem foglalkozott zeneszerzéssel, de mivel hallani még hallott, lelkesen koncertezett tovább.

A tőle választott mű a d-moll szvit 3. tánca, a Sarabande. Kevesen tudják, de a Sarabande évekig be volt tiltva Európában, mivel eredetileg közép-amerikai tánc és akkoriban túl intimnek lett minősítve.

Hallgassátok sok szeretettel!

 

  1. Hét - Vivaldi

Ideje visszatérnünk Vivaldihoz, hogy méltóképpen befejezhessük listánkat.

Annak ellenére, hogy állítólag a rossz egészségügyi állapota miatt nem tudott misézni és abbahagyta papi karrierjét, Vivaldi nagyon sokat utazott Európa szerte.

Az 1720 környékén Rómába utazott, hogy ott bemutassák három operáját, de mivel beteg volt, kellett mellé egy ápolónő. Érdekes módon, az ápolója abban az árvaházban nevelkedett, ahol ő dolgozott, a nő húga pedig Vivaldi mind a három Rómában bemutatott operájának főszereplője volt. A római út után pedig a két hölgy beköltözött Vivaldi velencei otthonába is. Mondani sem kell, hogy erre az egyházi fenntartású árvaház sem nézett jó szemmel (Vivaldi ekkor még mindig itt dolgozott), de hamar elsimult az ügy.

Élete utolsó évében Vivaldinak anyagi gondjai támadtak és eldöntötte Bécsbe utazik IV. Károly udvarába, de érkezése után nem sokkal meghalt az uralkodó, így a zeneszerző azt tervezte, hogy tovább utazik, de erre már nem volt lehetősége, mert megbetegedett és meghalt.

A következő mű nem tudjuk pontosan mikor keletkezett, de az biztos, hogy 1720-24 között vetették papírra. Ajánljuk figyelmetekbe a g-moll concerto első tételét, amit a mester a híresen virtuóz drezdai zenekarnak írt.

 

Szerkesztette: Kussa Richárd 12.F, Szabó Piros 10.D

Szólj hozzá

Kultúra Programajánló Hónap témája