Interjúztató: Hogyan lett a Tanár Úr énektanár?
Bartha Tibor: Azt mondták a szüleim 18 éves korom körül, hogy bármi szakmát tanulhatok, ami a zenéhez kapcsolódik, csak legyen egy diplomám. Mindeközben próbálkoztam a színpadi munkákkal, zenekarokban játszottam, azonban nem jött össze semmi komolyabb eredmény. Nem volt olyan személy, aki felkarolt volna bennünket, szóval erről lemondtunk. Így kerültem a főiskolai felvételi elé, ahol mondtam a bizottságnak, hogy komolyan szeretnék foglalkozni a zenével.

Interjúztató: Mióta dolgozik ebben az iskolában?
B.T.: 1994 óta dolgozom itt énektanárként. Korábban itt végeztem az iskolában, 1977-ben. Néha vissza-vissza jártam különböző nyelvi esteket összeszerkeszteni, szóval képben voltam, hogy hogyan működnek itt a dolgok. Amikor 1994-ben megláttam a hirdetést, hogy énektanárt keres az iskola, akkor jelentkeztem, és még annak az évnek a szeptemberében elkezdtem tanítani.

Interjúztató: Mikor és hogyan jelent meg a zene a Tanár úr életében?
B.T.: Már édesanyám is énekelt nekem, amikor még csak a pocakjában voltam. Komolyabban azonban 6 éves korom óta foglalkozom a zenével. Ekkor kezdtem el hegedülni, majd 13 évesen, amikor már nem csak a hegedűkkel akartam foglalkozni, kaptam egy gitárt. Ezek után pedig a zongora jelent meg az életemben.

Interjúztató: Hogyan és mikor alakult meg az iskolai kórus?
B.T.: A kórus már nagyon régóta jelen van az iskola történelmében. Amikor még 1974-ben, diákként kerestek a kórusba, akkor én magam is elváltoztattam a hangomat mindenféle hamisságokkal, nehogy bekerüljek. A rutinos énektanár azonban egyből észrevette, hogy jó éneklési adottságokkal rendelkezem, így nem sikerült kihagyni a kórust a diákéveimből. Fontos megemlíteni, hogy akkoriban ennek az egésznek még teljesen más volt a képe. Állandóan működő kórusunk volt, sokkal intenzívebb szereplésekkel. Ma már jóval nehezebb egyben tartani, részben időhiány, részben pedig a lelkesedés hiánya miatt.

Interjúztató: Ha ki kellene emelnie egy fontos zenei eseményt a múltjából, akkor melyik lenne az és miért?
B.T.: Egy olyan koncertet említenék, amelyen nem vehettem részt. 2018-ban megkeresett a Fonográf zenekar. Bródy János azt kérte tőlem, hogy legyek a dublőre az óriási búcsúkoncerten. Fél évet készültem erre az eseményre. A menedzsment az utolsó pillanatig húzta az időt a szerződés megkötésével, majd olyan ajánlattal rukkoltak elő, ami számomra sajnos nem volt megfelelő, és inkább a családommal töltöttem azt a két hónapot. Ez volt a negatív előjelű legnagyobb vállalásom. Pozitívnak kettőt is meg tudnék említeni. Az egyik ilyenként a németországi nyarakat emelném ki, amikor napi nyolcszor ötven percet játszottunk szabadtéren egy hatalmas vidámparkban fenn a tengerparton. Ezt a napi zenélést 97 napon keresztül folyamatosan csináltuk szabadnap nélkül. Itt tanultam meg igazából, profi módon zenélni. A másik egy másfél éves időszak, amikor egy bécsi énekes, aki country műfajban utazott, beválasztott a nemzetközi zenekarába egyedüli magyarként. Ez volt a legszebb időszaka az eddigi zenész pályafutásomnak.

Interjúztató: Milyen hangszereken tanult meg játszani ez idő alatt?
B.T.: Amit hivatalosan tanultam 13 és fél évig, az a hegedű volt. Aztán a zongora kötelező volt a főiskolán. A többi hangszerhez való tudásomat autodidakta módon szedtem össze, ami a mai napig tart. Ha van egy új hangszer, akkor általában két hét alatt sikerül úgy kitanulnom, hogy akár színpadra is tudnék vele állni.

Szerkesztette: Delea Márton KNyA, Horváth Bence 11.F