2022. feb 07.

Kampány

írta: Deles
Kampány

Idén is elérkezett a várva várt időszak a kampányhét. Illetve elérkezett volna, ha a járvány nem szól közbe.

Kezdjük azzal, mi is az a kampány? Kénytelenek vagyunk tisztázni, hiszen két évfolyam nem volt még soha részese ennek az egy hétig tartó lászlós kavalkádnak. A kampányt minden évben a harmadévesek kb. fél évig tartó felkészülés után rendezik meg nekünk. Ez idő alatt szponzorokat szereznek, kitalálják a táncot és a programokat, mindezt egy téma köré felépítve. Évfolyamtól függően 5-6 osztály osztozik a helyszíneken, illetve köztük sorsolják ki, kinek hol lesz a standja.

Maga a kampány a következő képpen zajlik: hétfőn és kedden délutáni programokon vehetünk részt, ilyen lehet akár egy koncert, egy stand-up előadás, vagy egy sportmeccs. A kampány hangulat szerdán indul be igazán. Ettől a naptól kezdve az aulában a standok roskadoznak a rengeteg házi sütitől és szponzorált üdítőktől, már a bejáratnál ajándékokkal és harapnivalóval "támadnak rád" a lelkes kampányolók. Minden szünetben váltakoznak a programok és az osztálytáncok. Ez annak köszönhető, hogy kizárólag ezen a héten megváltozik az órarendünk. A szerda és a csütörtök délután pedig ugyanúgy zajlik mint a hétfő vagy a kedd. Végül csütörtök késő délután lezárul minden, az összes stand eltűnik és már csak a szavazás van hárta, aminek eredményét pénteken mondják be az iskolarádióban.

Na hát idén szakítva a hagyományokkal, nem most februárban tartjuk a kampányt. A járványhelyzet miatt sajnos a 2022-es kampány május végén és június elején lesz. A táncokat az udvaron fogják megtartani és a standok is a szabad levegőn lesznek látogathatóak. További részleteket egyenlőre még nem tudunk, de a következő kampányról szóló cikkünkben mindenre fény derül.

Ha van kedvetek megnézni, csatolunk pár előző évi kampányvideót! Jó szórakozást hozzá! :)

Szerkesztette: Csomós Vera 11.A, Gáll Boglárka 11.A

Szólj hozzá

Diákélet