(igazából xx.századi ismeretlen kínai író műve Márai fordítással)

Márai Sándor- Mindenfélét ígér

Ha majd szeretlek, vásárlok neked
Teknőc-fésűt, ezüst karperecet
Fecskefészket hozok, ezüst papírba
S a verseim, kék s zöld tussal leírva –
Így élünk majd. De ez mind semmiség lesz
Ha jő az éj, s fohászkodunk az éjhez
Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt
Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt
S így állongunk – két őrült, kéz a kézben! –
Megizzadunk a borzas szenvedélyben

Grigo Zoltán- Mondd     (ez kicsit családbarátabb)

Mondd, simogatnál engem, mint a szél,
Fázós reggelen, néma alkonyon,
Öleléseddel melegítenél,
Ha a bánat szívemen átoson?

Állnál mellettem, esőben, viharban,
Ha nem kérném, adnád a véredet,
Takarnál, ha magam kitakartam,
Újra játszanád velem az életet?

Hogyha teherként csüngnék válladon,
Kelnél át szakadékon, mély vízen,
Akkor is elvinnél a hátadon,
Hogyha engem a láb már nem visz el?

Ha az idő nem ad több kegyelmet,
Akkor is tudnál még látni szépnek,
Egyszer majd betegen és öregen,
Ha szememből a fények kiégnek?

Elengednél hogyha vinne a szél,
Amikor életem lábad elé dől,
Fognád a kezem, ha még nem mennék,
Elrejtenél engem a halál elől?

Sohonyai Attila - Jó veled, jó melletted

Keresem hol a cukor,

s te elém teszed…

amíg a kávémban elkavarod,

én ízesítem a tied;

jó veled, jó melletted.

Sokszor az őrület kerget,

és te törődőn végighallgatsz.

Amíg a nyugalomig elérek,

kérdezem: neked milyen volt a nap?!

Jó veled, jó melletted.

Van tudod, mikor csak úgy…szúrok és bántok,

s te kikötőt adsz e zavart tengernek,

míg engem elér a szárazföld-nyugalom,

foglak; te ily hajótöröttségbe ne rekedj;

jó veled, jó melletted.

S mikor újra elbújik a cukor,

te ismét elém teszed.

Miközben az életemet magaddal lágyra kavarod,

igyekszem ily édesre ízesíteni én is a tied:

jó…nagyon jó veled.

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.