2022. feb 09.

Csütörtököt mondunk

írta: Deles
Csütörtököt mondunk

4_1.jpg

A Csütörtököt mondunk előadássorozat e havi számában ismét tehetséges diákok és tanárok mutatták meg nekünk, milyen ügyesen játszanak hangszerükön, legyen szó csellóról, zongoráról vagy akár csak az énekhangjukról. Az eddigi rendszer alapján a 10 órai szünetben diákok performanszjainak lehettünk fültanúi, míg a deles szünetben tanári produkciót láthattunk dísztermünk színpadján.

2_1.jpg

 A diákok közül Mátyás Eszter 12. D osztályos tanuló előadásában hallhattunk egy Bach menüettet csellón, melyet Szabó Piros éneklése követett. Őt Juhász Andrea Tanárnő kísérte. Schumann dalokat hallhattunk tőlük. Majd, ahogy Bartha Tanár úr is felkonferálta "kilépve a háttérből" a Tanárnő szólóprodukciója következett, egy Chopin zongoradarab. Záró számként pedig egy örök klasszikust hallhattunk, a Queen-től a Bohemian Rhapsody-t, Gál Nikolasz előadásában. Az NYF-es tanuló kotta nélkül tanulta meg eljátszani zongorán az egész 6 perces dalt, otthon türelmesen ezerszer meghallgatva gyakorolta be minden segítség nélkül.

3_1.jpg

A 12 órás szünetben pedig szokásokhoz híven a tanári produkció következett. A csak erre az alkalomra összeállt zenekar tagjai már visszatérő vendégek a csütörtöki színpadon. Sum Viktória Tanárnő, Balanyi Rita Tanárnő, Bartha Tibor Tanár úr és Krajnyák Attila Tanár úr már mind megmutatták nekünk tehetségüket az előző csütörtökök alkalmával. Viszont a megszokott csapat új taggal bővült februárban, méghozzá Boronyai Zoltán személyével. Szerintem nyíltan állíthatom, hogy sokunkat meglepett a Tanár úr elképesztő előadása. Ugyan az elején felhívta a figyelmünket arra, hogy nem profi énekes és előre elnézést kért, hátha valakinek fülsértőnek hatna, a produkció hihetetlenül jól sikerült. A 3 választott dal (Little Walter-My Babe, Love-Everybody's gotta live, Nirvana-Where did you sleep last night)tökéletesen passzolt a Tanár úr hangjához és megteremtett egy igazi country hangulatot. 

 1_1.jpg

Kíváncsian várjuk mivel készül Bartha Tanár úr és csapata márciusban.

Szerző: Csomós Vera

Szólj hozzá

Diákélet