2022. már 30.

A könyvtár sorsa és jövőbeli projektjei

írta: Deles
A könyvtár sorsa és jövőbeli projektjei

Interjú iskolánk könyvtárosaival

 274989438_10224309267590897_692452817022570626_n.jpg

Egy kis összefoglaló a könyvtár életéről a könyvtárosainktól:

Ebben az évben a profilunk kicsit megváltozott. A hagyományos iskolai könyvtárprofilhoz képest kiegészítettük, ugyanis amellett, hogy beszerezzük a könyveket, karbantartjuk az állományt, selejtezünk és új könyveket keresünk a könyvpiacon, szerettünk volna valami többet. Családi légkört szeretnénk létrehozni a harmadik emeleten mindenki számára, ahova egyébként már most is egyre többen jönnek és használják a könyvtár tereit azért, hogy ápolni lehessen a barátságokat. A szünetekben általában mindig jó a hangulat és feldobódik még az is, aki esetleg rossz jegyet kapott. A farsangi időszak is ennek az új profilnak a része volt, amit majdnem két hónapra terveztünk. Amint behoztunk mindent a folyosóról, és eltűnt a sok társasjáték, a sakk, a zene és a kisvakond; reklamálni kezdtek. Annak ellenére, hogy bepakoltunk, másnap ki kellett pakolnunk mindent, és ezzel egy új dolog lépett az iskola életébe.

272067440_10224092234245199_8594495568419856395_n.jpg

Interjúztató: Mik lesznek a következő programok a könyvtár szervezésében?

Évközben vannak az emelt érettségik, amikhez a szükséges forráspéldányokat meg kell szereznünk. Ugyanígy a Horváth Mihály történelmi versenyre is beszerezzük és biztosítjuk a könyveket. Áprilisban jön majd a költészet napja. Arra törekszünk, hogy bizonyos munkaközösségekkel közösen szervezzük meg a programokat, így sokszor együtt dolgozunk például a magyarosokkal vagy a rajz tanszékkel. Ezen a napon délutánonként szavalóversenyek vagy előadások szoktak lenni József Attila életéről. Egész napos programokat is tervezünk, ahogy most is csináltuk. Legutóbbi alkalommal bevontuk a DÖK csapatát is, és nagyon jó volt velük együtt dolgozni. A későbbiekben lesz majd koreai nap is, júniusban pedig a természetvédelmi világnap, amire gyógynövényes, boszorkánykonyhás programot szeretnénk.

275000878_10224309264990832_9006346289510610242_n.jpg

Interjúztató: Van-e olyan könyv, ami az Önök  számára a legkedvesebb itt a könyvtárban?

N: Szeretem a Dan Brown könyveket, van több példányunk is. Magyar kortárstól pedig Kondor Vilmost választanám.

Á: Én szeretem Tamási Áront, és az ő az Ábeljét. Ami még kedvencem, az Adjátok vissza a hegyeimet! Wass Alberttől, valamint Móricz Zsigmondtól az Erdély-Tündérkert.

Interjúztató: Mit gondolnak a kötelező olvasmányokról? Ha van kedvencük, mi az?

Á: Megoszlik a vélemény, ha a kötelező olvasmányokról beszélünk. Van egy tudósokból álló csapat, akik kiválasztják, melyek legyenek ezek a művek, és sok kritika éri őket ezzel kapcsolatban. Ezek a könyvek sokszor visszanyúlnak az elmúlt korokra, és bemutatják ezeket - a régi időkben megtörtént – eseményeket. Szerintem ez nagyon fontos, mert ahhoz, hogy a mai világban jól tudjunk élni, ismernünk kell a gyökereinket. A stílusuk nehezen nyeri el a mai fiatalok tetszését. Mikszáth, Móricz könyveit azonban nagyon szeretem. Például a Rokonokat című könyv nagyon kedves számomra, de Németh Lászlótól az Iszonyt is kedvelem. Iszonyatos könyv, de nagyon jó.

N: Mindezek mellett szerintem teljesen rendben van, ha valaki nem szeret egy könyvet. Jó, ha elolvassák, de van helye saját véleménynek. Én személy szerint kerülöm a szomorú könyveket. Elolvastam a kötelezőket, de túl érzékeny vagyok, valószínűleg ez az oka annak, hogy Karinthyt nagyon szeretem. Emiatt az érzékenység miatt viszont nem olvasnám el még egyszer A Pál utcai fiúkat vagy a Kincskereső kisködmönt. Van létjogosultsága annak, hogy egy nagyon jó író nagyon csodálatos volt a múltban, de nem muszáj a kedvencemnek lennie.

Szerkesztette: Delea Márton KNyA, Horváth Bence 11.F

Szólj hozzá

Interjúk