Aranyszekereden
ne jöjj ide,
halálom vagy,
mert még tél vagyok.

Virágaim
sziromtalan sírnak,
ne jöjj ide,
fényedben meghalok.

Aranyfátylad
ne kússzon a fákra,
szívem hószirom,
nem bírja ki.

Fáj ha zöldell
ezüstös fővel
a picusfa,
a kicsi kétlaki.

Dongó vággyal
méh ne jöjjön értem,
kis fullánk is
halálos sebet ejt.

S a huncut árny,
a rügyek árnya is
játékosan
megejt.

Nagy sodrással
szörnyű part felé visz,
felvérez
a patak kedvű sánc.

S babonásan
bölcsőmhöz kötöz,
a naptányérú bűvös
gyermeklánc.

Varró Dezső