2022. ápr 22.

A Föld napja

írta: Deles
A Föld napja

06.jpg

Bár mindenki első élménye ezzel kapcsolatban az általános iskolai halál unalmas előadás, amihez akkor még közünk se volt, az alakulásának története ennél valamivel érdekesebb. Tele évszámokkal és hosszú nevekkel, de akit érdekel honnan indultak a mai klímasztrájkok és hol tartanak most, annak megéri végigolvasni.

Az ötletet John McConnell vetette fel egy UNESCO konferencián 1969-ben. Április 22 lényege alapvetően az, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre. A Föld napját hivatalosan 1970-ben tartották először, bár akkor még elég kezdetlegesen.

kepatmeretezes_hu_kepernyofoto2022032311_59_41.jpg

Ehhez az eseményhez kapcsolódik egyébként a Föld órája is, aminek az alap koncepciója, hogy egy teljes órára sötétségbe borul a világ. Ha ebben nem is vesz részt mind a hétmilliárd ember, egész sokan társulni szoktak, ezzel is támogatva, hogy valamivel jobb körülmények közt folytathassa életét Földünk, de legalább jelzés értékkel éljen ez is társadalmunk számára.

gettyimages-1129360656-920x690.jpg

Bár sok tényező szinte már ellehetetleníti a próbálkozást, legalább ugyanennyi motiváló személy és szervezet jön velünk szembe nap mint nap. Greta Thunberg neve szerintem mindenki számára ismerős. Ha esetleg mégsem, Thunberg egy svéd éghajlatváltozás-aktivista, aki 16 évesen tett szert nemzetközi ismeretségre. Munkásságát 2018-ban kezdte a svéd parlament előtti sztrájkjával. Mára már mozgalmat alapított, így az ő nevéhez köthető az Iskolasztrájk az éghajlatért megmozdulás.

10c96b5a0fcc8a139987f84a11164f0b8164259c0998cce7acd6f4d6c3193357-rimg-w960-h540-gmir.jpg

Nem kell viszont Stockholmig mennünk, hogy hasonló kezdeményezéseket lássunk. Március 25-én Budapest is beszállt a VII. Globális Klímasztrájkba, amit csakugyan Thunberg indított. A jelenlegi helyzet azonban egy szokatlanabb programot idézett elő, így ez több volt klímasztrájknál. A Mi vagyunk a Grund mellett hallhattunk más dalokat, és láthattuk az ötletes plakátokat, amiket ilyenkor minden korosztály lelkesen készít és adrenalintól fűtve emel a magasba.

Nem csak civil szervezetek, de egyre több cég is beáll a Földünkért küzdő kampányba, ezzel is szemléltetve, hogy a probléma valós és megéri küzdeni egy jobb jövőért.

 

Szerkesztette: Delea Márton KNyA

Szólj hozzá

Kultúra Hónap témája