2022. nov 21.

Lengyelországi kirándulás

írta: Deles
Lengyelországi kirándulás

17_waczlaw_felczak_sirjanal.jpg

Az a megtiszteltetés érte a 11.C osztály humán tagozatát, valamint a 11.F osztály tanulóit, hogy a Wacław Felczak Alapítvány jóvoltából részt vehettek egy 2022.10.24-28-ig tartó lengyelországi (tanulmányi) kiránduláson.

Első állomásunk a hosszú, de ugyanakkor örömteli utazást követően az ószandeci  Szent Kinga kolostor volt. A templom barokk stílusú, de gótikus jegyek is megfigyelhetőek rajta. Már itt, az első körültekintéskor érzékelhető volt a II. János Pál pápa felé mutatott tisztelet nagysága, amely egész utunk során végigkísért  bennünket. Ószandec  után Limanowába érkeztünk, ahol háborús hősök nyughelyét néztük meg, valamint gyönyörködhettünk a kilátásban. Az első napunk utolsó pontja Tarnów volt, megtekintettük Bem József sírját, majd átvettük a szállásunkat. Este körülnéztünk a városban, sikerült látni a Petőfi szobrot  és az egyik legnagyobb pápa szobrot, aztán nyugovóra tértünk.

Második napon buszunk a wieliczkai sóbányákba vezetett, amely csodálatos szobraival, illetve domborműveivel elvarázsolt minket. A legnagyobb sikernek azonban a lengyel ice ’n’ go örvendett. Wieliczkából Auschwitzba  mentünk, ahol magyar idegenvezetéssel, egy elrettentő, viszont történelmi szempontból fontos kiállítást nézhettünk meg. Ezt követte Birkenau, ahol egy tipikus egykori munkatáborba nyertünk betekintést. A nap végén pedig Krakkóban hajthattuk álomra fejünket.

Elérkezett kiruccanásunk közepe, a harmadik nap. Egy kedves úr bemutatta nekünk Krakkó városát és nevezetességeit. Látogatást tettünk számos gyönyörűen díszített templomban, parkokban, iskolában és megnéztük a helyet , ahol a pápa gyakorta megszállt. A város főtere is elkápráztató és rendezett volt, ide az esti sétánkon is visszatértünk és páratlan élményben lehetett részünk, mivel sötétben pezsgett a tér, még egy külön koncertet is kaptunk a helyi utcazenészektől.

Utolsó előtti napunkon könnyes búcsút vettünk Krakkótól és célba vettük II. János Pál pápa szülővárosát, Wadowicét. Ebben a kisvárosban  nőtt fel Wojtyła (a pápa születési neve), megtekinthettük szülőházát, ami ma már múzeumként funkcionál és megkóstolhattuk a pápa kedvenc krémesét is. Innen Zakopanéba vezetett utunk, ahol egy barátságos úriember kalaúzolt minket, mesélt a gorál népcsoportról, a városról, a Tátráról, illetve körülnéztünk egy temetőben , ahol híres lengyel emberek, köztük Wacław Felczak sírját is szemügyre vehettük. A temető után egy felvonóval jutottunk a hegytetőre , ahonnan csodálatos látvány tárult elénk, láttuk egész Zakopanét és a Tátrát. Ezt követően körülnéztünk kicsit a vásárban, majd elindultunk a szállásra.

Zárónapunkon az előző nap i fiatalemberrel belekóstolhattunk a sajtkészítés fortélyaiba. Megtanultuk, hogy hogyan lesz a gomolyából sajt, valamint a füstölés folyamatát. Mi magunk is készíthettünk sajtokat, az esemény végén pedig meg is ízlelhettük az autentikus lengyel füstöltsajtot. Túránk végéhez érkeztünk és míg egyik szemünk sírt, hogy ott kell hagynunk testvérországunkat, a másik nevetett, hiszen hazatérhettünk szeretteinkhez.

 

Írta: Zsolnai Barnabás 11.C

Szólj hozzá