2022. feb 07.

Kampány

írta: Deles
Kampány

Idén is elérkezett a várva várt időszak a kampányhét. Illetve elérkezett volna, ha a járvány nem szól közbe.

Kezdjük azzal, mi is az a kampány? Kénytelenek vagyunk tisztázni, hiszen két évfolyam nem volt még soha részese ennek az egy hétig tartó lászlós kavalkádnak. A kampányt minden évben a harmadévesek kb. fél évig tartó felkészülés után rendezik meg nekünk. Ez idő alatt szponzorokat szereznek, kitalálják a táncot és a programokat, mindezt egy téma köré felépítve. Évfolyamtól függően 5-6 osztály osztozik a helyszíneken, illetve köztük sorsolják ki, kinek hol lesz a standja.

Maga a kampány a következő képpen zajlik: hétfőn és kedden délutáni programokon vehetünk részt, ilyen lehet akár egy koncert, egy stand-up ...

Tovább Szólj hozzá

Diákélet

2022. feb 04.

Februári Filmajánló

írta: Deles
Februári Filmajánló

Minden évben eljön ez a végzetes nap. Valentin napja. Előre is szeretnék szólni, hogy az ajánló további tartalma veszélyes lehet nyálas romantika-fóbiásoknak! Viszont ez a fim értetek van itt! Nevessetek egy jót kapcsoljatok ki rajta, aztán, ha még ez is túl szerelmes hangulatúra sikeredett, nézzetek meg egy akciófilmet!

U.i.: Instagramon és emailen is nagyon szívesen ajánlok jókat! :)

 

Humornak ez a film sincs híján, vannak egyes jelenetek, ahol már a könnyeit törölgeti az ember, és itt most nem csak a végére gondolok. Ha szereted a vígjátékokat, pláne, hogyha a romantikát sem veted meg bennük, megtaláltad a neked valót!

 

 És igen...elérkeztünk minden szkeptikus rémálmához, Azért azt meg kell említsem, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

Programajánló Hónap témája

2022. feb 01.

Február 1-6.

írta: Deles
Február 1-6.

Kívánság lámpás

Február 1: A kínai újév (Holdújév) 2022

                  A köztársaság napja

                  Ignác, Virgínia  névnap

Drawing Friar Stock Illustrations – 37 Drawing Friar Stock Illustrations,  Vectors & Clipart - Dreamstime

Február 2: A szerzetesek napja

                  A vizes élőhelyek napja – felhívja a figyelmet a vizes élőhelyek biológiai sokféleségének megőrzésére

                  Karolina, Aida  névnap

 

Rejtvényfejtők világnapja - Utadon.hu

Február 3: A rejtvényfejtők világnapja

                  Balázs, Csinszka névnap

 

Ma van a Rákellenes világnap | OrosCafé

Február 4: Rákellenes világnap – ez a 2000 óta fennálló világnap egy világméretű összefogásra hívja fel az emberek figyelmet a rák ellen

                  Ráhel, Csenge  névnap

 

Ma van a Nutella nemzetközi világnapja! | 74nullanulla.hu magazin

Február 5: A nutella világnapja – ünnepeljük a ...

Tovább Szólj hozzá

Az év napjai

2022. feb 01.

Perui kulturális nap

írta: Deles
Perui kulturális nap

Ahogy azt minden évben szokás, a spanyolos osztályok idén is kiválasztottak egy Dél-amerikai országot, hogy azt bemutassák az iskola diákjainak. Most a döntés Perura esett, a napot pedig január 28-án, pénteken tartották.

Az érintett osztályok, csoportok már jóval előtte elkezdtek készülni plakátokkal például az állatvilágról, az inkákról vagy éppen a jellegzetes perui ételekről, ezeket a Díszterem előtt lehet most megtekinteni. Maga a nap két főbb eseményből állt, két nagyobb szünetben. A 10 órásban kimentek az udvarra, hogy élő Nazca-vonalakká váljanak, tehát hogy a földre rajzolt formákba beálljanak, lekicsinyítve bemutatva a Peruban több 10 ezer négyzetkilométeren elterülő, kérdéses eredetű alakzatokat.

Később a 12 ...

Tovább Szólj hozzá

Diákélet

2022. feb 01.

Miért lenne szükségem rád

írta: Deles
Miért lenne szükségem rád

Versek Februárra 1.

158,697 Brother Sister Stock Photos, Pictures & Royalty-Free Images - iStock

2022-ben a Kapcsolatok témát választottuk ki februárra. És amikor azt mondjuk kapcsolatok, nem feltétlenül a romantikus értelmére gondolunk. Köszöntsétek nagy szeretettel a hónap első versét!

 

Az agyamra mész, ezt te is tudod. 
Szeretlek, de sokszor úgy tűnik, te nem akarod.
Nem tetszik, hogy ennyi év után is hatalmad van felettem,
Hogy csak akkor voltam jó, ha épp kellettem.
Néha testvérnek, néha barátnak,
Sokszor simán csak hallgatóságnak.

Hidd el, úgy szeretnék jó testvér lenni,
De ez a kapcsolat már úgy ahogy van kezd félremenni.
Fogalmam sincs mi az oka, mert nem az érvek,
Nem a személyiségek, nem a beszélgetések.

Talán mind a kettőnknek alkalmazkodnia kéne,
Talán nem csak azért kéne találkoznunk, mert miért ne,
...

Tovább Szólj hozzá

Kultúra Hónap témája

2022. jan 31.

Januári Kapaszkodó

írta: Deles
Januári Kapaszkodó

Fénykép megnyitása

Hó sincs, tél sincs, de még tavasz sincs és ráadásul napsütés is alig van… Ismerős? Te
is úgy érzed, hogy amilyen nagy elánnal vetetted bele magad az új évbe, olyan
gyorsan vesztél el a nagy „újrakezdésben”? Akár igen, akár nem, ebben a cikkben
meginvitálunk egy kis önfejlesztő gyakorlat elvégzésére.

A reflektálás egy fontos skill lehet, amit elsajátíthatunk, hiszen ha ezt a megfelelő
technikával tesszük, gyorsabban elérhetjük céljainkat.
Első lépésként helyezkedj el, legyél egy nyugodt környezetben és szabadíts fel 10
percet az idődből. A Havi Reflektálásban meg kell vizsgálnod:
 hogyan érezted magad az elmúlt hónapban
 mennyivel jutottál közelebb a céljaidhoz
 milyen szokásaidon kell még dolgoznod
 miket ...

Tovább Szólj hozzá

Elme és lélek

2022. jan 26.

Interjú mindenki kedvenc szóviccmesélő zenetanárával

írta: Deles
Interjú mindenki kedvenc szóviccmesélő zenetanárával

Lehet, hogy egy kép erről: egy vagy több ember

Interjúztató: Hogyan lett a Tanár Úr énektanár?
Bartha Tibor: Azt mondták a szüleim 18 éves korom körül, hogy bármi szakmát tanulhatok, ami a zenéhez kapcsolódik, csak legyen egy diplomám. Mindeközben próbálkoztam a színpadi munkákkal, zenekarokban játszottam, azonban nem jött össze semmi komolyabb eredmény. Nem volt olyan személy, aki felkarolt volna bennünket, szóval erről lemondtunk. Így kerültem a főiskolai felvételi elé, ahol mondtam a bizottságnak, hogy komolyan szeretnék foglalkozni a zenével.

Interjúztató: Mióta dolgozik ebben az iskolában?
B.T.: 1994 óta dolgozom itt énektanárként. Korábban itt végeztem az iskolában, 1977-ben. Néha vissza-vissza jártam különböző nyelvi esteket összeszerkeszteni, szóval képben voltam, ...

Tovább Szólj hozzá

Interjúk

2022. jan 24.

Január 24-31.

írta: Deles
Január 24-31.

Home

Január 24: Global Belly Laugh Day

                 Timót, Veronika névnap

 

  Opposite Day — January 25, 2019 | National Today

Január 25:  Fordított nap – ezen a napon mindent fordítva kell tenni, mondani, mint azt valójában gondoljuk

                  Pál, Péter névnap


Köszöntés Nemzetközi Vámnap alkalmából | VPDSZ.HU

Január 26: Nemzetközi vámnap

                  Vanda, Paula, Titanilla  névnap

 

Január 27: a holokauszt nemzetközi emléknapja - Kékes Online

Január 27:  Holokauszt nemzetközi napja – 2006 óta, az ENSZ határozata alapján ezen a napon emlékezünk meg a holokauszt több mint 6 millió áldozatáról

                  Angelika, Angyalka névnap

 

  Január 28. - az adatvédelem nemzetközi napja | Érd Most!

Január 28: Az adatvédelem nemzetközi napja

                  Károly, Karola  névnap

 

Január 29:  Adél, Valér névnap

 

  A lepra elleni harc világnapja - január 30 - Napok - ünnep, szabadság,  fesztivál

Január ...

Tovább Szólj hozzá

Az év napjai

2022. jan 24.

Csend

írta: Deles
Csend

Versek Januárra 4.

Snow Forest (#695444) - HD Wallpaper & Backgrounds Download

Köszöntsétek a január utolsó versét!

 

Piroschka Iréne Geng

Alkonyati félhomályban
hófellegek gyülekeznek,
január leheletétől
szívem egy kicsit dermedt.

A hóillatú csend átölel,
csípős hideg marja arcom,
meztelen bokrok közt sír a szél,
s belém karol tüskés magányom.

A tájra ráfekszik a hó,
súlyától megtörik a nád,
sziszegő fagy morcosan oson,
éles körmétől reccsen a faág.

Szűzi érintetlenségben,
pehelycsipkében a táj csodás,
a hóillatú csend átölel,
s rám simul az égi áldás.

Tovább Szólj hozzá

Kultúra

2022. jan 21.

Január 17-23.

írta: Deles
Január 17-23.

  (A világnapokra kattintva link-eket találtok az adott nappal kapcsolatpos oldalakhoz)

Italian food: Képek, stockfotók és vektorképek | Shutterstock

Január 17: Az olasz konyha napja

                  Antal, Antónia  névnap

 

Micimackó és barátai

Január 18: A hóemberek világnapja

                  Micimackó napja – a szerző, Alan Alexander Milne születésének emlékére

                  Piros, Piroska, Beatrix névnap

 

Unggah Video Masak Sebutir Popcorn Viral, Ditonton Jutaan Kali - HiTekno.com

Január 19: A popcorn világnapja

                  Sára, Márió névnap

 

32 Best Cheese aesthetic ideas | cheese, cheese drawing, food 

Január 20: A sajtimádók világnapja

                  Fábián, Sebestyén  névnap

 

Name Sweatpants | Etsy 

Január 21: A melegítőnadrág világnapja

                  Ágnes, Agnéta névnap

 

A magyar kultúra napja – a Himnusz születésnapja - Sopron Médiaportál

Január 22: A magyar kultúra napja – a Himnusz ...

Tovább Szólj hozzá

Kultúra Az év napjai

2022. jan 21.

Szalagavató 2021

írta: Deles
Szalagavató 2021

stv_0162_2.JPGstv_0009_2.JPGEgy év kihagyás után újra megrendezésre kerülhetett a 12-edikesek szalagavatója. Viszonylag megszokott körülmények között indulhattak meg a próbák szeptember 26-án, bár amint bevezették a kötelező maszkhasználatot iskolánkban, valamennyire megváltozott az a stabil környezet. Bizonytalanná vált a helyszín, vagy, hogy egyáltalán meg lehet-e tartani a rendezvényt. A szervezőknek szerencsére sikerült megállapodniuk, ezúttal a Tüskecsarnok helyett az Elek Gyula Arénával, Kőbányán. A nyitókeringőben a D, E, F osztályok táncoltak, ők vasárnaponként 9:00-10:30-ig próbáltak, összesen 10 alkalmon át. Felkészítő tanáruknak, Viktorin Dórának, ezúton is köszönjük a munkáját. 50 párt, így 100 embert néha nehéz volt egyszerre ...

Tovább Szólj hozzá

Diákélet

2022. jan 19.

Jövőm, álmom, céljaim

írta: Deles
Jövőm, álmom, céljaim

Kiskoromban a 18 évesekre felnézve ambíciókkal és tervekkel teli, magabiztos, életre kész felnőtteket láttam. Azonban ezen bizonyos „felnőtt” kort elérve csak egyre bizonytalanabbá váltam a jövőt illetően. Akarok-e egyáltalán egyetemre menni? És ha igen, mégis mire? Végül is hova máshová mehetnék, az egyetemi végzettség egy elvárt dolog a családunkban. De álljunk csak meg egy pillanatra. Miért is?

 Miért jelent annyi mindent egy papír? Egy olyan papír, amivel lehetséges, hogy semmire se mész a jövőben. Persze, jó lehet látni a szüleid mosolyát, miközben a frissen szerzett diplomáddal pózolsz a rokonok telefonjainak, de te valóban örülnél neki? Örülnél annak a papírfecninek? Tudod majd egyáltalán, hogy miért ezen szakot ...

Tovább Szólj hozzá

Elme és lélek

2022. jan 19.

Látomás

írta: Deles
Látomás

Versek Januárra 3.

Hadd mutassam be egy iskolatársunk szerzeményét! Fogadjátok nagy szeretetel:

Kimenni a mezőre rózsát szedni,
Körbenézni, csendesen figyelni.
Szakajtani a szirmokat
Egymás után le-le.
Életet lehelleni a semmibe...

A puszta közepén állni,
Hallgatni és tétovázni.
Rózsa legyen vagy hóvirág?
Egyik szúr erősen,
Míg másik kecsesen törékeny.

Felemelem a fejem, fel az égbe,
Szembejön velem a hegy tükörképe.
Hideg, zord, fagyos ködtengerben
Attól félek, hogy elvesztem.

Leszállt az este, nem látok semmit.
Keresem a rózsát, de már nincs itt.
Bejárom a mezőt, az erdőt, a mocsarat,
Sehol nem látom, mit kezem megragadt.

De jön a hajnal, a pirkadat.
Fáradt vagyok, keresem a hazautat.
Szúr, csíp, vág a csalán,
Megérte idejönni egyáltalán?

Ekkor ...
Tovább Szólj hozzá

Kultúra

2022. jan 17.

5 Szeretetnyelv

írta: Deles
5 Szeretetnyelv

„A szeretet nyelve egyetemes, ám ahányan vagyunk, annyiféle nyelvjárását beszéljük.” 

Valószínűleg sokatok hallott már az 5 szeretetnyelvről. De ha mégsem így volna, íme egy kis gyorstalpaló.

A szeretetnyelvek olyan módok, ahogyan az ember kifejezi és megéli a szeretetét. A kategóriák elkülönítése Gary Chapman nevéhez fűződik. Az 5 kategória: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek és testi érintés.

1. Elismerő szavak

Az elismerő szavak verbális megerősítést nyújtanak számodra. Ezek jelenthetnek dicséreteket, naplózást és a saját gondolataid leírását is. Ajánlott lehet a hálanapló vezetése és a pozitív „self-talk”. Ezen kívül szereted, ha megköszönik a munkádat és kifejezik ...

Tovább Szólj hozzá

Elme és lélek

süti beállítások módosítása